A Radnóti Miklós színház ifjú aktorát a filmbarátok az I love  Budapest széplelkű biztonsági őreként ismerhették meg. Legújabb moziszerepében sem maradt hűtlen az uniformishoz. A sokoldalú színész, akinek Pokorny Lia, az Új Színház művésznője mostanában kötötte be a fejét, és aki éppen első gyermek megszületését várja, novembertől Antal Nimród Kontroll című filmjében látható, melyben Bulcsút,hajdanában szebb napokat is látott BKV-ellenőrt alakítja. Rendezője szerint ő a magyar Robert De Niro, jóllehet a keresztségben a Csányi Sándor nevet kapta.

filmhu: Mikor merült fel benned először, hogy színész legyél?
Csányi Sándor:  Színész akartam lenni, mióta az eszemet tudom. Ha színész vagyok, bármi lehetek. Nem akartam egyetlen dolgot kiválasztani, és leragadni mellette. Ha indiánt játszol, nem kell egész nap a prérin ücsörögnöd, mint egy igazi indiánnak, az életének csak azokban a fejezeteiben veszel részt, amikor történik vele valami.

filmhu: Az, hogy téged idézve "bármi lehetsz", nem jelenti-e, hogy egyetlen foglalkozás mellett sem akartad elkötelezni magad?
CS.S:  Kettős dolog ez. Ha egyik oldalon ki tudod élni a hűtlenséget, a magánéletedben nem leszel kicsapongó. Ha kéthavonta más szerepet próbálsz, más rendezőkkel, más 
színészekkel, más szövegkörnyezetben, akkor nagyon nagy értéke lesz az állandóságnak a magánéletedben. A színészekről az a hír járja, hogy csélcsapok, ez sok esetben igaz is, de nálam épp az ellenkezője áll. Minél nagyobb teret engedek magamnak a színházban, annál kevésbé akarom ezt kiélni a magánéletemben. 
Ha színésznőkkel szerelmes jeleneteket próbálok, megvolt a flört, nem vágyom már arra, hogy elmászkáljak a feleségem mellől. Teljesen törvényes keretek között tudom kiélni a hűtlenséget. Nekem szerencsésen alakultak a dolgaim. Mindig akkor kaptam meg egy-egy szerepet, amikor az életem olyan  pontra jutott, ami a szerep központi problémája volt. A Radnótiban a Medeát akkor kezdtem el próbálni, amikor komolyan felmerült bennem az esküvő és a gyermekvállalás gondolata. Jason, a főszereplő senki mellett nem képes kitartani, mindenkit elárul. Nyilvánvalóan, mi mindenkiben, bennem is megvan a hajlam az árulásra, a menekülés a felelősségvállalás elől. Nagyon jó, hogy szembe tudok nézni ezzel a szerep kapcsán, ráadásul akkor, amikor ennek az életemben tétje is van.

filmhu: És mi van olyankor, ha éppen nincsen tétje? 
CS.S:   Nálam működik ez a szinkronicitás. Azt, hogy mire hegyezi ki egy színész a szerepét, rajta áll. Jason szerepét kihegyezhettem volna másra is, de mivel engem ez érdekelt benne a legjobban, erre összpontosítottam. A Medea elég  rugalmas anyag, bizonyos kereteken belül azzal tölthetem meg a szerepemet, amivel akarom. Több Hamletet játszottak már, és mégis mindegyik különbözött a másiktól. Minden színész mást látott meg a szerepben, mást gondolt hangsúlyosnak.

filmhu: A pályádat Kaposvárott kezdted, majd jött a Krétakör, később a Radnóti Színház. Mi motiválta a váltásaidat?  
CS.S:   Amikor véget ér egy szerelem, egyik fél sem hibás. Elmúlt a szerelem, választottam egy másik nőt. És ez független attól, hogy a másiknak milyen értékei vannak. Racionálisan felméri az ember, hogy annak a nőnek, akivel együtt élek, rengeteg pozitív tulajdonsága van, ezt is jól csinálja, azt is jól csinálja, mégis kiszerettem belőle. Idővel észreveszed, hogy ez nem az, ami egykor volt. Küzdesz ellene egy darabig, aztán elmész egy másik nőköz, akinek más értékei vannak.     

filmhu:  Egy nyilatkozatod szerint "a filmen csak azok a  színészek jók, akik jóban vannak magukkal." 
CS.S:  Vannak olyan színészek, akik hihetetlenül jók technikailag, mégsem rájuk figyelek oda. Azt a színészt nézem meg a színházban, aki emberként is érdekel. A film attól, hogy annyira közeli, lebuktathatja a színészt. A színészmesterségnek van egy első rétege, amikor kitalálod a vicceket, és előadod, a közönség pedig nevet ezen, van azonban egy második réteg is, úgy tudom, a pszichológiában "marslakó nyelvnek" hívják.

filmhu: A non-verbális nyelvre gondolsz?
CS.S:  Igen. A mögöttes információra. A gesztusnyelv az, amitől valaki szimpatikussá válik, más viszont nem, miközben mind a kettő azt mondja, hogy "kössél nálam biztosítást". Mégis vannak olyan emberek, akiknél sosem kötnél. Törőcsikből  árad valamiféle harmónia, ami miatt szeretem nézni, és elhiszem neki, amit mond. Ez nem a színészmesterségbeli tudással áll kapcsolatban, hanem a személyiséggel. Ladányi Andrea mondta egyszer, hogy teljesen mindegy, hogy az előadás miről szól, a lázadásról vagy az őrült szerelemről, abban a pillanatban, amikor az ember felmegy a színpadra, hihetetlenül 
nyugodtnak, tiszta fejűnek, harmonikusnak és koncentráltnak kell lennie, mert csak akkor tudja jól megcsinálni a szerepét. Csak akkor lehetek szélsőséges helyzetekben hiteles a színpadon, ha jóban vagyok magammal. Az az ember, akinek teszem azt kisebbségi komplexusa van, abban a pillanatban, amikor elindul a felvétel, szerepelni kezd, hogy ne lássák meg, milyen is valójában. 

filmhu:  És leleplezi őt a kamera?

CS.S:   Igen. Igyekszik, és izzad. Ha valaki meri vállalni a személyiségét, azt jobb nézni, mint azt, aki egyfolytában szerepel. Az a színész, aki nyugodtan és természetesen mondja, hogy "na most állj fel, és menj innen", de ezt erővel támasztja alá, sokkal félelmetesebb, mint az, aki kiabál, és csapkod.

filmhu:A film más játékstílust igényel, mint a színház?

CS.S:  Máshová kell helyezni a hangsúlyokat, befelé kell koncentrálni. Magyarországon az egyes szám első személy dívik, nagyon ritkán csinálják azt a színészek, hogy megfognak egy karaktert, a következő szerepükben pedig egy másikat, persze ízléssel. Pedig ez jót tesz egy filmnek, nem lehet civil gesztusokat használni, meg kell komponálni az alakítást. Nagyon be kell gyakorolni felvétel előtt, hogy például az adott szereplő milyen ritmusban mozog. A színházban azonban minden az estétől függ. Ahhoz képest adagolja a játékát az ember, hogy mennyire figyel a közönség. Egészen más megtölteni 
egy teret, ahol a nézők eleve feszültséget termelnek, a filmben azonban pont az ellenkezője igaz, a stáb mászkálása elviszi ezt a feszültséget. Nem várhatok kintről segítséget, magamtól kell mindent megcsinálnom. Páros jeleneteknél már  hagyatkozhatom a partneremre is, de az esetek többségében nem a partnert látod, hanem a kamerát.

filmhu: Miben látod annak az okát, hogy a legtöbb színész jobban kedveli a filmezésnél a színházat? 
CS.S:    A színház a te felelősséged, a te kezedben van minden. Ha egy filmnél befejeződik a forgatás, és az anyag ügyetlen emberek kezébe kerül, tönkretehetnek mindent, amivel te nagyon sokat és komolyan dolgoztál. Igazán Király István (a Kontroll vágója) kapcsán jöttem rá arra, hogy a vágó  lényegében művész, a vágás maga alkotói folyamat. Ha rosszul van összevágva egy film, olyan mintha elárulták volna az embert. Egy jó vágó hihetetlen dolgokat tud művelni. Király megmutatott három jelenetet a filmből. Az elsőben egy közepes tehetségű, antipatikus színésznek láttam magamat, más sorrendben összevágva a jeleneteket azonban egy olyan fiút  láttam, akinek érdekelt a története.

filmhu: Színészként mit tartasz az erősségednek?
CS.S:   A legnagyobb előnyöm az, hogy nem tudok beszélni.

filmhu: ??? 
CS.S:   Kicsit slendriánul beszélek, ezért rá vagyok kényszerítve, hogy sokat foglalkozzam a szöveggel, sokat gyakoroljam. Gyilkoltak a főiskolán emiatt, még most is járok ahhoz a beszédtanárhoz, aki a főiskolán tanított. Igazán a hibákból lehet tanulni. Aki szépen beszél, nincs rákényszerülve, hogy minden áldott előadás előtt elmondja háromszor a szövegét. Nekem viszont muszáj, mert félek attól, hogy máskülönben nem tudom érthetően elmondani. Ezért fedezek fel a szövegben mindig valami újat. Sokkal jobban dolgozik bennem, mintha tudnék beszélni.

 filmhu: Hogyan kezdted el a Kontroll szerepét felépíteni?
CS.S:    Megkerestem a középpontját. A Kontrollban Bulcsú szerepe három-négy dologról szól egyszerre. Antal Nimródnak, a rendezőnek volt egy története, ami önéletrajzi ihletésű, Bulcsú figuráját az apja inspirálta. Amikor megkaptam ezt a szerepet, sem Nimródot, sem pedig az apját nem ismertem. Nekem első körben két dologról szólt a figura – adott egy fiú, aki valamikor a föld felszínén élt, és nagyon sikeres volt a 
 munkájában. Lekerült a metróba ellenőrnek, és megszakította minden kapcsolatát a felszíni világgal, a föld alatt él, felmenni sem mer. Hogy ennek Nimród apjánál mi volt a valós alapja, nem tudom. Engem viszont már régóta foglalkoztatott a saját kifejezésemmel élve - sikerterrorizmus. Sikeresnek kell lenned, különben véged. Minden reggel úgy kell felkelned, hogy meg kell nyerj minden csatát. A folyamatos verseny szép lassan felőrli az ember idegrendszerét. Aki nem bírja, elkezd nyugtatókat szedni, inni, vagy csinálja negyven éves koráig, aztán megbolondul. Viszont adott az a lehetőség is, hogy kiszállsz az egészből.

filmhu: És lemész a föld alá?

CS.S:   Szimbolikusan. Elmész a legrosszabb helyre, ahol biztosan nem kell versenyezned. Ha a színházban az ember túl komolyan veszi magát, elindul egy iszonyatos versenyfutás a hírnévért és a népszerűségért. Ezt azonban sosem lehet megnyerni, mert mindig jönnek fiatalabbak, valakiről mindig többet írnak majd az újságok. Erre az útra én szándékosan nem akartam rálépni. Bizonyos újságokban nem jelenek meg, bizonyos műsorokba nem megyek el, mert úgy gondolom, hogy ez imázsteremtés volna. Ha nem tudok értelmes dolgokat mondani, vagy úgy érzem, hogy egy interjú nem rólam szól, nem vállalom. Elmenni csupán azért egy tévéműsorba, hogy benne legyek,  műsorvezetőként bohóckodni, hogy felszínen maradjak, akkor már jobb a föld alatt. Más részről a színháznak, a színészetnek az volna a lényege, hogy azok az emberek, akik megnéznek egy darabot, egy filmet, kicsit jobban szeressék magukat, amikor kijönnek a moziból, mint amikor bementek. Ha egy átlagos néző beül, és látja, hogy az ellenőrök, akik ki vannak rekesztve mindenhonnan, akiket kollektíven utál egy ország, szerethetőek, akkor nem kell a milliomosok előtt szégyenkeznie, az előtt a világ előtt, ami a médiát uralja.

filmhu:A médiavalóságra gondolsz?
CS.S:  Úgy hiszem, nagyon rossz hatással van az emberekre, hogy idealizált világot mutat be a média – idealizált apát, idealizált anyát, akik konfliktusmentesen, varázsütésre oldják meg a gondjaikat. Ahhoz mérjük az igaz szerelmet, amit a médiában látunk, de ez becsapás. A valóságban minden másképp van, ezért nem értik az emberek, hogy hogyan lehet az, hogy a tévében mindenki megoldja a problémáit, csak én nem. Emiatt érzik magukat defektesnek.

filmhu: A Kontrollal kapcsolatban milyen elvárásaid vannak? 

CS.S:  Szeretném, ha a közönséget visszacsalogatná a magyar filmre. Ha ezt a filmet a néző megnézi, nem marad alul a  szereplőkkel szemben, győztesként jöhet ki a moziból. Van a Karamazov testvérekben egy nagyon jó mondat: "Ha az emberek elhinnék, hogy a Paradicsom itt van a földön, akkor abban a pillanatban be is köszönne." 
Nem kell tökéletesnek lenned.