Sokadik feldolgozásban formálja meg Liliomot. Van rokonság a szerep és alakítója között?
- Férfiember például nehezen mondja ki azt a szót, hogy szeretlek. Azt gondoljuk, ha kimutatjuk az érzelmeinket, sebezhetőek leszünk. Ősi okai vannak ennek, de ma is szenvedünk tőle. Sok rokona van Liliomnak.
A Molnár-darab "néma" előadása meglehetős érzelmeket váltott ki a Poszt nézőiből. A siketek jelelve ünnepeltek, a hallók közt többen hallhatóan ríttak. Honnan jött a különös színrevitel ötlete?
- Kolléganőm, Pelsőczy Réka tanult jelelni egy előadásban. Eszébe jutott: egy egész darabot át lehetne ültetni erre a nyelvre. Idővel én is képbe kerültem, és végül a Liliomot választottuk. Fél évig csak a jelelést tanultuk, gyakoroltuk intenzíven. Kínos lett volna, ha kiderül: amatőrök vagyunk benne.
A sajátos nyelvezet mellett mennyiben kívánt mást a színésztől a feladat?
- Tőmondatokra kellett rövidíteni a szöveget. Ugyanakkor muszáj széles gesztusokkal, a commedia dell'artéhoz hasonlóan játszani - másként a néző halálra unná magát. Kezdetben nem volt egyszerű dolog, mert távol állt tőlem ez a stílus.
Színészmúltú újságíró kolléga fejtegette a pécsi éjszakában: az önök előadását tartja a fesztivál legteljesebb színházi élményének.
- Én csak annyit mondhatok: egy elképesztő világot fedeztem fel a próbák és az előadások során. Idővel hallani kezdtem jelelő társaim "szavát" - az előadást beburkoló csendet pedig különös, zenei élményként érzékeltem. Igazi siketektől tudom: mindennapjaikban is valami hasonlót élnek meg. Megdöbbentő élmény volt az is, hogy a jelek közvetítette érzelmek nem az agy szűrőjén át érkeznek, hanem rögtön becsapódnak a szívbe, a zsigerekbe.
|
A Médeában (Csomós Marival) |
A csend zeneisége - ez kissé misztikusan hangzik.
- Pedig nem az. A jeleket tanító Tapolcai Gergő mesélte: műtét után, hallókészülékkel megtanulhatna beszélni. Csakhogy nem akar. Mondtam neki, így sosem fogja meghallani a zenét. Azt felelte: mások pedig soha nem fogják meghallani a csendet. Ma már értem az igazságát.
Eddigi pályafutását a sokféleség jellemzi. Kísérletező kedve hajtotta a színi világba?
- Négyéves korom óta színész akartam lenni. Azt hittem, ebben a mesterségben mindenféle szakmát kipróbálhatok: lehetek cowboy, űrhajós, superman. Kissé kanyargós úton értem célhoz. A középiskolát épületgépésztecnikus-tanulóként kezdtem, majd több, kényszerű váltás után estin fejeztem be. Időközben beléptem a Dominó Színkörbe, de a legkomolyabb előrelépést egy házibuli hozta: ott ismerkedtem meg Csákányi Eszterrel. Segített felkészülni a színire - s bár a felvételi akkor nem sikerült, javasolta, menjek le Kaposvárra.
Mit tudott arról a társulatról?
- Semmit, de a többiről sem sokat. Akkoriban még nem gondoltam, hogy a színészi ambíció és a színházlátogatás között lehet valami összefüggés. Mentségemre szóljon: első színházi élményem a korábbi Nemzeti Színház egy nézhetetlenül unalmas előadása volt, amelyre még középiskolásként kényszerítettek be.
Nyilatkozta: Kaposvárott munkafegyelmet tanult. Ugyanakkor persze csak statiszta volt, s onnan is még kétszer próbálkozott sikertelenül bekerülni a színművészetire. Mi történik, ha nem jut be?
- Maradok kórista. Csak a színházhoz van érzékem.
|
Az ördögben (Gubás Gabival és Bálint Andrással) |
Negyedszerre felvették, Marton László osztályába került. A színi egyetem mit adott?
- Marton László szabadjára engedett minket, tőle elsősorban önállóságot tanultunk. Aztán vendégtanárunk volt Ascher Tamás, Gothár Péter, Szász János. De a színművészetinek az a legnagyobb előnye, hogy a szakma vezetői legalább nagyjából megismerik a hallgatókat. Nekem sem kellett elmagyaráznom Bálint Andrásnak, hogy ki vagyok, amikor át akartam szerződni a Krétakörből a Radnóti társulatához.
Miért akart átszerződni? Mondta egyszer: sehol nem érezte magát olyan jól a próbák és az előadások alatt, mint a Schilling Árpád vezette Krétakör társulatnál.
- Elsőéves koromtól dolgoztam együtt a Krétakör formakereső társulatával. Akkoriban engem is csak a színház érdekelt, nem létezett külvilág. Aztán amikor találkoztam a párommal, Pokorny Liával, kezdett árnyaltabbá válni a kép. Rájöttem, hogy van fontosabb dolog is az életben annál, mint megfelelni a kelet-európai zseniidolnak: annak, aki harmincéves koráig megpróbálja megalkotni az életművét, aztán belepusztul az alkoholba, önkínzásba. Kezdtem érezni: szakmailag is sokkal nagyobb energiát nyerek a családból, a szeretetből, mint a ködös semmiből.
Felnőtt?
- Novemberben apa leszek. Felelősséget tanultam. Már a civil életben is képes vagyok megoldani olyan problémákat, amelyekre korábban alkalmatlannak hittem magam: szerelőkkel tárgyalni, hivatalos ügyeket intézni, satöbbi. Ez visszahat színházi munkámra is: sokkal magabiztosabb lettem. Számomra hihetetlen szabadságot ad a tudat: nem vagyok zseni és nem is kell azzá válnom. Elég, ha próbálom kihozni magamból a legjobbat.
Felelős apaként könnyen átkerülhet a kultúra nagy pénzt ígérő populárisabb világába.
- Ha a gyerekemnek többet vehetek két pár cipővel, de lassan belepusztulok abba, hogy a középszerrel gyártom jó pénzért a bóvlit - úgy semmi értelme a pluszlábbelinek. Nevelni különben is tettekkel kell: hiába papolok erkölcsről, ha folyton eladom magam. Évtizedek múlva is büszke lehetek arra, hogy visszautasítottam például egy üdítőitalcég ajánlatát. Pedig a reklámfilmet csak külföldön játszották volna.
Balkáni kérdés, de izgat a válasz: mennyit keres?
- Nyolcvanezer forintot havonta. Az évi kilencven kötelező előadás felett - általában májusban, júniusban érem el a határt - jön még némi plusz. Télen forgattam, az is többletet jelentett.
Színészileg mi motiválja leginkább a Radnóti Színház társulatában?
- A Krétakör formakeresése után már az is óriási dolog volt számomra, amikor az Ördög előadásában be kellett lépnem frakkban egy ajtón. Addig nem tudtam frakkot viselni, nem tudtam klasszikus, társasági stílusban játszani. A beszédtechnikám is bőven fejleszthető. Mindezek éppúgy részei a mesterségnek, mint a mozgáskunsztok vagy az, hogy egy színész tudjon tüzet fújni.
Előadás után hová megy haza?
- A VIII. kerületben van egy huszonnyolc négyzetméteres lakásunk. Eleinte rémisztő volt a környék, az aládúcolt ház, a különös szomszédok. Három év alatt megszoktuk. Elücsörgünk a gangon, hallgatjuk a műsort: tegnap a negyedikről akarta mélybe vetni magát az egyik lakótárs, ma a gyerekeit dobta volna át a korláton egy másik. Borzalmas persze, de már természetes is.
Mennyi presztízst jelent a VIII. kerületben az tény, hogy ön színművész?
- Családunkból legnagyobb presztízse Szedernek van, a kutyánknak. Őt mindenki ismeri, már messziről köszöntik. Aztán párom, Lia következik a listán, mert ő bárkivel könnyen el tud beszélgetni. A gyerekek nagyon bírják. Ami pedig engem illet: néha kérdezgetik a környékbeli srácok: igaz-e, hogy filmrendező vagyok. Mondom ilyenkor, hogy nem egészen, és magyarázom a hivatásom. Általában azt felelik: mindegy, mit csinálsz, Herkules - rám aggatták a nevet, mert baromi erősnek hisznek -, lényeg, hogy passzolj be minket a filmhez.
Kicsit sem zavarja, hogy a színészek, művészek helyzete nem nagyon érdekli az illetékeseket?
- Ha idegbajt kapnék ettől, még nem lenne több a fizetésem. Jobb, ha tudomásul veszem a feltételeket. |