Metróellenőrként járja a világot Antal Nimród filmjével, a Kontrollal. Most éppen Prágában időzik. Plakátarc lett a Vencel-téri nagymozikban. Bulcsújára célozva azt írják a csehek: „Valami Gogol és Guy Ritchie között”. Londonban ugyanezért az alakításáért az év legjobb filmszínésze elismerésben részesült. „Megdöbbentő karizmája szinte átüti a vásznat” – vélekedik a díjat odaítélő tekintélyes angol szaklap, a Fringe Report „vezérkara”.

Csányi Sándor
Lehetett volna épületgépész is, mert annak tanult, csakhogy meggondolta magát, és beállt csoportos szereplőnek a kaposvári társulatba. Ma a Radnóti Színház tagja, férj és apa. Huszonkilenc éves. De nemcsak játszani tud – élni is! A világban ugyanúgy, mint a „nyóckerben”, ötven négyzetméteren.

Elle: Kezdjük a cseh kritikával. Először Gogollal.
Csányi Sándor: Bírom. Pedig még nem játszottam. De jó, amit kitalált. Kicsit abszurd, kicsit fekete…
Elle: … mármint a humora.
CsS: Igen.
Elle: És Guy?
CsS: Őt is nagyon bírom. Meg azt a nyelvet, amelyet Tarantino képvisel, ő meg a maga módján továbbviszi, némi utánérzéssel.
Elle: És Csányi? Őt bírod?
CsS: Magamat? Egyre jobban.
Elle: Gondolom, főleg most, a londoni díj után.
CsS: Hazudnék, ha azt mondanám, hogy ez nem hatja meg az embert. Persze hogy jó érzés. Elképesztően jó.
Elle: Ebből az alkalomból meg is ajándékozhattad magad.
CsS: Ha nagy öröm ér, azt szoktam csinálni, hogy lefotózom magam.
Elle: A tett színhelyén?
CsS: Igen, méghozzá vigyorgó képpel. És írok a fiamnak, Misinek egy levelet, olyan naplószerű valamit, hogy „most kaptam ezt a díjat, és így nézek ki emiatt”.
Elle: És hogy néztél ki Londonban?
CsS: Zavarban voltam. Odamentem Magyarországról egy elképesztően nagy városba, ahol rengetegen vannak, és azt sem tudják, ki vagyok. Hirtelen egész picire összementem.
Elle: Pedig most kellett volna nagynak látszani.
CsS: Velem ez mindig így van. Egy premier után is. Elképzelem, milyen jó lesz, ha sikerül az előadás, és a végén mindenki a vállamat veregeti, aztán hirtelen olyan magányosnak érzem magam, olyan kiüresedettnek. Tényleg nem akarok álszerénykedni, mert nagyon-nagyon örülök ennek a londoni díjnak, de én magam is meglepődtem azon, hogy kimentem és minden az ellenkezőjébe csapott át. Picinek és lényegtelennek éreztem magam.
Elle: Tehát jobb volt itthon, a fürdőkádban?
CsS: Teljesen irreális volt a helyzet. Fürödtünk Misivel, és épp arra tanítottam, hogyan kell kiköpni a fogkefét úgy, hogy csússzon a vízen.
Elle: Te ezt kitől tanultad?
CsS: Ott és akkor éreztem rá, ahogy hülyéskedtünk a fiammal. Láttam, hogy tetszik neki. Gyakoroltuk. Lassan másfél éves lesz, és ez pont az az időszak, amikor mindent utánoz. És ez is jól ment neki. Közben megszólalt a telefon. Londonból hívtak. Nem is értettem mindent, mert az agyamban hirtelen kikattant a biztosíték. Minden olyan hihetetlennek tűnt… ülök a kádban, és közlik velem, hogy kaptam ezt a díjat, hogy van ez a Fringe Report, és kérdezik, hogy van-e internet a közelemben. Nem akartam mondani, hogy „Itt, a nyolcadik kerületben? A mi házunkba nem is lehet bevezetni valami miatt!” A díjjal kapcsolatos részletek ugyanis már fent voltak a neten. Reggel kilenc óra volt, és megígérték, hogy tíz felé visszahívnak. Délután egyig azonban hiába vártam.
Elle: Pokol volt?
CsS: Azt hittem, valaki viccel velem. Beszéltem a Kontroll sajtósával, aki felment a netre, de nem talált semmit. Mondta, hogy nem is volt fesztivál Londonban. Én ugyanis azt hittem, ez valami fesztiváldíj lehet. Szörnyű érzés volt. Biztos voltam benne, hogy ez egy beugratás. El is szégyelltem magam. „Szegény, azt gondoltad, hogy kapsz egy díjat Londonban?” Aztán tényleg visszahívtak, addigra viszont teljesen kikészültem.
Elle: Bizonyára elújságoltad pár embernek, hogy nyertél…
CsS: Párnak? Rengetegnek!
Elle: És közölni kellett volna velük, hogy…
CsS: …hülyét csináltam magamból. De az Isten velem volt. Fél kettőkor már arról beszéltünk, mikor utazhatok Londonba, mert külön díjátadót rendeznek nekem, a kinti Magyar Kulturális Központban. Azon a napon ugyanis, amikor át kellett volna vennem, itthon Tótékat játszottam a Radnótiban. Egy héttel később aztán, amikor azt hittem, hogy leszünk majd ott hárman, egyvalaki a Fringe Reportot képviselve, Bogyay Katalin, a Központ igazgatója és én, eljöttek vagy hatvanan. Még az edinburgh-i színházi fesztivál igazgatója is ott volt, meg a régebbi díjazottak közül néhányan, és több más, prominens személyiség.
Elle: Pucc és parádé?