CSÁNYI SÁNDOR
 
KÉPEK/PHOTOS
 
SZEREPEI/ROLES
 
INTERJÚK,CIKKEK/ARTICLE
 
Interjúk/ Article
Interjúk/ Article : Leégett a Rokonok

Leégett a Rokonok

  2005.08.02. 09:03

-

Leégett a Rokonok

2005. július 25., hétfő 7:39

"Egy díszletelem kigyulladt hétvégén a műteremben. A szakemberek órákig keresték, hogy mi ég" - tájékoztatta Gréczy Zsolt, a Rokonok sajtófőnöke az Indexet.

Szabó István július 1-én kezdte el forgatni Móricz Zsigmond Rokonok című regényének adaptációját, magyar pénzből, magyar színészekkel, Budapesten, főleg műtermi jelenetekkel. A forgatás eddig az előzetes tervek szerint haladt, szombaton azonban meggyulladt a díszlet.

#alt#
Tóth Ildikó, Koltai Lajos és Szabó István
"A Kopjáss család lakásában készültünk Csányi Sándor és a feleségét alakító Tóth Ildikó közös jelenetére, amikor egy díszletelem zárlatot okozott és kigyulladt" - magyarázta a sajtófőnök.

A szakemberek csak lassan tudták kideríteni, hogy pontosan mi ég, addig is a "bűz és a füst miatt" órákig állt a forgatás. Végül sikerült eloltani a tüzet. Az elmaradt műtermi jeleneteket pedig hétfőn pótolják.

Szombaton a magyar stáb két nemzetközi hírű színésze éppen nem volt jelen, tette még hozzá Gréczy. Jirí Menzel addigra már végzett az alakításával és a Nyikita Mihalkov-filmekben ismertté vált Oleg Tabakov pedig csak hétfőn csatlakozik a stábhoz. A forgatás egyébként szeptember elejéig tart.

Szabó István rendezővel 1979-ben, az Oscar-díjra jelölt Bizalom című filmjének forgatásán történt hasonló eset, akkor Bánsági Ildikó ágyjelenete közben gyulladt meg Koltai Lajos operatőr feje felett a díszlet.

 
frissítések

Sziasztok! Tudom, hogy nagyon-nagyon rég nem frissítettem az oldalt.:( Nagyon sajnálom, de képtelen voltam ezzel foglalkozni. ígyekszem pótolni a lemaradásokat. Ha tudtok segítsetek létszi. Nagyon köszönöm a türelmet és a segítséget is. Nóri

És ami FONTOS!! Rengetegen írtok, hogy adjam meg a Sanyi e-mail címét stb. Sajnos én ezeket nem tudom. Szóval tőlem ne kérdezzetek. Mert nekem is rossz, ha minden 2. levélben azt kell írnom, hogy bocsi de nem tudok segíteni.

 

 
Legközelebb

 

 

Színház

Radnóti Színházban: Április 15. Riviera

 
VENDÉGKÖNYV/GUESTBOOK
 
LINKEK/LINKS
 
E-MAIL
 
FÓRUM/FORUM
 
STATISZTIKA
Indulás: 2004-10-14
 
BEJELENTKEZÉS/ LOG IN
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-    *****    Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!    *****    Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön