Csányi Sándor
      ALBERT GYÖRGYI
      

Az évad egyik színházi kuriózuma fűződik a nevéhez. Molnár Ferenc: Liliom című darabjának két változatában is játszik. Főiskolai vizsgáján, az Ódryn (rendező: Lukáts Andor) ő a címszereplő. A Krétakör produkciójában, a Thália Régi Stúdiójában (rendező: Schilling Árpád) Ficsúrt alakítja, ám ha a vizsgaelőadás szériája „lemegy”, akkor a Krétakörben is átveszi a  főszerepet – váltva. Az idei, 32. Magyar Filmszemle egyik felfedezettje. A nagy vihart kavart Nexxt közreműködője, csakúgy, mint az azonos című színházi előadásé. Az I love Budapestben, Incze Ágnes díjazott első  játékfilmjében a két férfi főszereplő egyike. Elég távol került tehát a szakmától, amit eredendően a kezébe akartak adni a középiskolában. Igaz, a mai napig nem egészen biztos benne, hogy mit is csinál pontosan egy épületgépész.

– Az I love Budapest sajtóvetítése után elégedetlen voltál az alakításoddal, amit pedig a szakma ünnepelt a szemlén. Jó felfedezni egy új arcot. Nem szoktad még meg magad a vásznon?

– Inkább az volt új, hogy a film – bármilyen film – végső soron a rendező kezében van. Voltak olyan jelenetek az I love Budapestben, amelyekből nekem – ahhoz képest, hogy mire emlékeztem a forgatás alatti megbeszélésekből – más „jött le” a vászonról. De ez normális. És eleinte szokatlanok voltak a film forgatásának sajátosságai. Legalább azt jó lenne tudni néha, hogy az éppen forgatott jelenet előtt és után mi következik… Ugyanakkor jólesett, hogy az érdeklődés miatt pótvetítést kellett tartani, az viszont fájt, hogy nem tudtam meghajolni a díszbemutató végén, mert éppen játszottam– Ettől függetlenül álmodni sem lehet fényesebb, feltűnőbb karrierkezdésről...– Sokan beszélgettünk arról, min múlik, hogy Magyarországon beindul-e valakinek a karrierje. Mindannyian tudunk olyanokról, akiket a főiskola alatt sztároltak, címlapfotókkal jutalmaztak, felkaptak – azután eltűntek. A főiskolán ma már egyáltalán nem, vagy alig beszélnek arról, hogy a színészet – eredendően – másról szól. Szolgálat az emberek felé.  Emlékszem, hosszú ideig a Keresztapa című film hatása alatt voltam. Hatással volt az életemre. Aztán a színészet arról is szól, hogy ha az ember jót csinál, attól megemelkedik a lelke. Jobb lesz általa. Ez szakmánk lényege.

      – És hogy találtál rá? Mármint erre a szakmára.
     

– A középiskola alatt folyamatosan azt hallgattam, mennyire alkalmatlan vagyok mindenre, és úgysem lesz belőlem semmi. Ez alól kivétel volt a Belvárosi Tanoda, ahol nagyon rendesek voltak velem, és ahol végül is  leérettségiztem. De még mindig nem tudtam, mihez kezdjek. Teljesen véletlenül ismertem meg Csákányi Esztert a Merlinben, egy díjkiosztáson. Ő tanácsolta, hogy próbáljak meg felvételizni Kaposvárra, segédszínésznek. Sikerült. Három évet töltöttem ott, aztán felvettek Marton László színészosztályába. Itt lettek osztálytársaim filmbeli partnereim, Hámori Gabriella és Kovács Martina, illetve Bodó Viktor, akivel együtt tartunk a Krétakörbe.

– Erről a társulatról és vezetőjéről, Schilling Árpádról tudni, hogy egészen másképp képzeli el a színházcsinálást, mint eddig bárki. Meg tudod  fogalmazni, hogy hogyan?

– Kilenc estén ment a párizsi Odeonban produkciónk, a Baal. Tizenöt éve nem lépett ott fel magyar társulat. Utoljára a Katona volt ott, a Platonovval. A Baalról áradozott a francia sajtó, éljenezték Schillinget, zseninek kiáltották ki Bodó Viktort… Nyilván csínján kell bánni az ilyesmivel, de valami alapja csak lehet. Most a Thália Régi Stúdiójában kaptunk másfél évet, hogy bizonyítsunk. Egyelőre nincs díszítőnk, kellékesünk… Mindent mi csinálunk. Múltkor, előadás után, a társulat egyik  legtöbbet foglalkoztatott színésznője, Láng Annamária, a produkciós vezetőnk, Gáspár Máté és Süsü (Schilling Árpád – a szerk.) mosott fel és takarított ki. Ha nem ők, akkor mi, vagy valaki más. Nem tudom, ez jó-e vagy sem, mindenesetre így sokkal több köze van mindenkinek egy előadáshoz, mivel elejétől a végéig részese. Nem tudunk elkényelmesedni, 
mert az tekinthető elvégzett munkának, amit mi magunk végzünk el.
  – A Krétakör karakteres, markáns társulat. Különleges – szakmai – kiváltság ide tartozni, de – gondolom – kompromisszumokkal is jár.– A közelmúltban az egyik multinacionális üdítőitalcégtől kaptam reklámfelkérést, mégpedig az ital nemzetközi reklámfilmjébe. Stockholmban kellett volna forgatnunk, annyi pénzt kaptam volna érte, hogy egy kis lakást vehettem volna belőle – most ugyanis a Magdolna utcában élünk albérletben. Iszonyú dilemma volt, fogalmam nincs, hogy ha családom, gyerekeim lennének, ugyanúgy döntöttem volna-e. Végül nemet mondtam, mert szerettem volna szeretni magamat valamiért. Abban maradtam magammal, hogy 
rendben: erről lemondtam, de akkor most jöjjön valami kárpótlásul.  Mondjuk, a szerelem. Megérkezett.