CSÁNYI SÁNDOR
 
KÉPEK/PHOTOS
 
SZEREPEI/ROLES
 
INTERJÚK,CIKKEK/ARTICLE
 
Interjúk/ Article
Interjúk/ Article : Egy új üstökös

Egy új üstökös

  2004.11.07. 18:33

Interjú.

EGY ÚJ ÜSTÖKÖS

Csányi Sándor, a Radnóti társulatának legújabb tagja több jelentős szerepet ját-szott már színházban és filmen. 2001-ben megkapta a Népszabadság Üstökös-díját, amelyet az év fiatal színházi tehetségei részére alapítottak. Két évet töltött a Krétakör társulatában, majd átigazolt a Radnó-tihoz.

A Krétakörnek az volt a lényege, és az volt benne a legjobb, hogy állandóan kí-sérleteztünk, próbáltunk, ahogy a Sirályban is mondják, „új formákat” ke-resni. Egy csapatnak erre van szüksége, de én úgy éreztem, hogy a színészi fejlő-désem, meg a személyes boldogságom megteremtéséhez sokkal kedvezőbbek az itteni lehetőségek. A Radnótiban a színész dolga az, hogy jól eljátsszon egy jól meg-írt szerepet, és nem az, hogy egy előadást formálisan és stilárisan is kitaláljon. Az rendkívül izgalmas munka volt, de most az életemben sokkal nagyobb hangsúlyt kap magának a színészi munkának a megtanulása. Amikor elszerződtem a Krétakörből, olyan helyre akartam menni, ahol szintén igényes munka zajlik. Megkerestem Bálint Andrást, aki beszéd-tanárunk volt a Főiskolán. Azért is ezt a színházat választottam, mert a társulat tagja két főiskolai osztálytársam: Hámori Gabi és Lengyel Tamás.

– Hova jártál a Színművészeti előtt?

– Négy gimnáziumba jártam, vagy ötbe, valahogy mindig kirugdostak mindenhon-nan. Végül egy színi stúdióba kerültem, majd három évre a kaposvári színházhoz. Közben minden évben felvételiztem a Fő-iskolára. Negyedik próbálkozásra vettek föl, Marton László osztályába.

– Miért akartál színész lenni?

– Szimplán üzleti vállalkozásnak indult. Hároméves koromban azon gondolkod-tam, hogy melyik éri meg jobban: cowboy legyek, indián vagy rendőr. Rájöttem, hogy a legjobb befektetés, ha színész leszek, mert akkor lehetek cowboy, lehetek indián, lehetek rendőr vagy akár Superman is.

– Mi számodra a legfontosabb a színházi munkában?

– Nemrég kezdtük próbálni a Medeát, amelyben Jason szerepét játszom. Az olvasópróbán azon gondolkoztam, milyen iszonyatosan nehéz dolog is, hogy bejön egy ember a színpadra, és ott megtörténik vele rengeteg minden. Hogy igaziból megtörténjenek velem dolgok a színpadon, és ne formai megoldásokat mutassak. Egy történetet nagyon sokféleképpen el lehet mesélni, lehet formákban, zenével, mozgással, vagy képekkel és lehet a színész fejében lévő gondolat erejével. Többféle játékmódot kipróbáltam már, és nekem éppen az a fajta tudás hiányzott, amit a Radnótiban tudnak; az itteni munkát óriási kihívásnak érzem.

 

 

 
frissítések

Sziasztok! Tudom, hogy nagyon-nagyon rég nem frissítettem az oldalt.:( Nagyon sajnálom, de képtelen voltam ezzel foglalkozni. ígyekszem pótolni a lemaradásokat. Ha tudtok segítsetek létszi. Nagyon köszönöm a türelmet és a segítséget is. Nóri

És ami FONTOS!! Rengetegen írtok, hogy adjam meg a Sanyi e-mail címét stb. Sajnos én ezeket nem tudom. Szóval tőlem ne kérdezzetek. Mert nekem is rossz, ha minden 2. levélben azt kell írnom, hogy bocsi de nem tudok segíteni.

 

 
Legközelebb

 

 

Színház

Radnóti Színházban: Április 15. Riviera

 
VENDÉGKÖNYV/GUESTBOOK
 
LINKEK/LINKS
 
E-MAIL
 
FÓRUM/FORUM
 
STATISZTIKA
Indulás: 2004-10-14
 
BEJELENTKEZÉS/ LOG IN
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77    *****    Augusztus 26-án Kutyák Világnapja! Gyertek a Mesetárba, és ünnepeljétek kutyás színezõkkel! Vau-vau!    *****    A horoszkóp elemzésed utáni érdeklõdés, nem kíváncsiság hanem intelligencia. Rendeld meg és nem fogod megbánni. Katt!!!    *****    Cikksorozatba kezdtem a PlayStation történelmérõl. Miért indult nehezen a Sony karrierje a konzoliparban?    *****    Will Vandom Rajongói Oldala ♥ nosztalgia W.I.T.C.H. a javából, 2006 óta ♥ Te még emlékszel?    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek bele kell néznie. Tedd meg te is, én segítek értelmezni! Kattints! Várlak    *****    Nagyon részletes születési horoszkóp + 3 éves elõrejelzés + kötetlen idejû beszélgetés diplomás asztrológussal! Kattints    *****    Smart Elektronika - Arduino és Okos Elektronikai termékek webáruháza .Álmodd meg, alkosd meg, vezéreld a jövõt!    *****    Smart Elektronika - Arduino és Okos Elektronikai termékek webáruháza .Álmodd meg, alkosd meg, vezéreld a jövõt!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek bele kell néznie, itt: www.csillagjovo.gportal.hu